Egy zseni búcsúja a frontvonaltól – Adrian Newey munkásságának emlékére

Rég nem írtam már a műszaki rovatba, de ezzel az évvel lényegében – egyelőre leglábbis úgyfest – elbúcsúzunk egy olyan technikai zsenitől, akit nagyon tisztelt a szakma, a publikum – és én is.

Adrian-Newey-007

Adrian Newey egy olyan ember a szememben – januártól már remélem, szakmabeli is -, aki a régi mérnökgéniuszokra emlékeztet, talán az egyik utolsó a legnagyobbak közül.

Elmesélhetném, hogy hogyan élt, hová járt iskolába, hogyan alakult a karrierje – nem fogom megtenni; aki akarja, guglizza ki. Ez a tech rovat, és mivel Newey is ennek élt, én is technikai cikkel engedem útjára. Egy sokkal extravagánsabb történettel rukkolnék inkább elő, amelyhez pár éve Kopi segítségével jutottam hozzá.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ki hova megy? 1 bejelentés, 7 kérdés, 7 forgatókönyv

vettelalonso

Pár óra elteltével megpróbálunk magunkhoz térni a reggeli bejelentés okozta sokkhatásból, és összefoglalni, hogy tulajdonképpen hogy is áll most a pilótapiac. Bár első pillantásra minden fekete és fehér, valójában majdhogynem még kevesebbet tudunk, mint eddig.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Red Bull, 2015: Ricciardo, Kvjat?

tsz_ricci_kvjat

Nem vitás, hogy Gian Carlo Minardi szeret és tud is baromságokat írni, illetve beszélni, így fokozott fenntartással kell a kijelentéseit kezelni. Mégis érdemes egy pillanatra elgondolkozni azon a felvetésen, amit legutóbbi megnyilvánulásában elhintett…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fejlesztés alatt… (I.) – Szezonnyitány műszaki szemmel

  Felbuzdulván a radikálisnak mondható idei szabályváltozásokon, ráncfelvarrva indítok egy, a műszaki orientációjú emberkék számára reményeim szerint érdekes rovatot – tudom jól, nem vagyunk túl sokan, akit ez érdemben leköt kis hazánkban, de azt hiszem, nekik is jár néhány jó szó.

n05

  Az első kis felszólalásomban a szabályváltozások elsődleges és másodlagos műszaki és versenystratégiai következményeiről ejtek szót, illetve megpróbálok prognosztizálni néhány új fejlesztési irányt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fellélegezhetünk, megoldódott a hang-kérdés

vettel_funny

Remek hírt jelentett be tegnap este dr. Helmut Marko az osztrák Servus TV adásában: a Formula-1-es autók helyett végre az elégedetlen rajongókat sikerült lecsendesíteni, hiszen a hétvégi Bahreini Nagydíjon már ismét a megszokott effektek kísérik majd a futamokat – sőt, ha hinni lehet az előrejelzéseknek, még hangosabbak is lesznek a turbók az elsiratott V8-asoknál.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

ProvokatÍv – Ausztrál Nagydíj

provokativ_logo55565

Sorsunk hányattatott volt a téli szünet folyamán, de legszubjektívebb rovatunk szerencsére nem veszett el olyan rejtélyes módon a rendszerben, mint Lewis Hamilton a McLaren “M-ulatorában” a Tooned animációs sorozat 2012-es évadjának utolsó részében (és végképp nem cserélődött ki egy zavarodott tequilaivóra).

Sőt, virtuális kerekasztalunk egy újabb székkel bővült, megmondási hajlandóságunk pedig korábban nem látott méreteket öltött. Mindezen felül pedig az sem zavart meg minket, hogy a Ricciardo-meghallgatás a beszélgetésünk kellős közepén zajlott. Így legelső reakcióink kitörölhetetlenül, mindenféle cenzúra nélkül kerültek nyomdába a szerkesztőrendszerbe. Kellemes egyet- és egyetnemértést hozzá mindenkinek! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az év pletykája

cosworth_turbo

A Red Bull meg akar válni a Renault-tól. Ezt már hallottuk. A Mercedes, a Ferrari és a Honda nem szívesen adna motort a riválisnak. Ezt sejthetjük. A megoldás: a Red Bull a Cosworth látszólag hiába elkészített turbóival versenyez 2015-től. A még vadabb megoldás: a Red Bull átveszi a projektet, és saját motort épít.

Ezt a sztorit valaki nagyon kitalálta….

A Toro testvére is kisfiú, de… – itt a Red Bull RB10

 5440970_60a3fa892d0c1a27f165aa07e0cd9cfa_wmA címvédő is bemutatta vadonatúj járművét a nagyközönség számára, mely bár sok vonásában hasonlít a Toro Rossóhoz, ne legyen kétségünk: ez nem ugyanaz az autó. Már csak azért sem – első ránézésre, mert Adrian Newey sokkal diszkrétebb utat választott az RB10, hát hogy is mondjam, nyúlványának kialakításakor. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az év legjobbjai: Vettel, Red Bull, Bianchi

Tegnap este átadták az Autosport éves díjait: egyáltalán nem meglepő módon sorozatban negyedszer is Sebastian Vettel lett a szezon legjobb autóversenyzője, utoljára húsz éve fordult elő, hogy ez a díj nem F1-es pilótánál kötött ki, 2008 óta mindig  a világbajnok kapja. A legjobb versenyautó sorozatban negyedszer az aktuális Red Bull lett – ebben a kategóriában utoljára tíz éve érkezett F1-en kívüli győztes: 2003-ban a Le Mans-győztes Bentley nyert.

autosport_Awards

Az év újonca díjat Jules Bianchi kapta Gutiérrezzel, Bottasszal, Chiltonnal, valamint a BTCC-s Tordoff-fal és a WSR-es Vandoorne-nal szemben – az év brit pilótája Lewis Hamilton lett.

Szóval Vettel, Red Bull, Bianchi. Tetszik?