Tarts velünk a Facebookon!

Hónapok óta nem, pontosabban csak minimális aktivitással működik a blogunk, ennek oka abszolút személyes, jelenleg tulajdonképpen egyetlen szerző sincs köztünk, akinek lenne kapacitása a rendszeres blogolásra. Búcsút venni mégsem akartunk tőle, ugyanis ki tudja, talán egyszer még úgy alakul, hogy újraindulhat a TurbószÍv.

Addig is viszont van egy ajánlatunk: hosszú hónapok óta aktívan pörög a TurbószÍv csoport a Facebookon, ahol a bloggerek és a törzskommentelők napról napra kitárgyalják az aktuális eseményeket, az Autosport felületén folytatjuk tippjátékunkat, sőt még az idei Fagyibanán is útjára indult ebben a formában.

Egyelőre három tucat turbószívű van a csoportban, de bízunk benne, hogy ez a szám folyamatosan gyarapszik majd. Ha szeretted a posztjainkat, szerettél nálunk kommentelni és vitatkozni, lépj be a csoportba itt. Nem fogod megbánni!

Felhívás: Turbószív Találkozó

Az uborkaszezon zajlik, közelednek az ünnepek, mi pedig kicsit előrébb tekintünk. Többször felvetődött a hozzászólások közt egy esetleges találkozó lehetősége közösségépítő jelleggel. Egyik régi internetes cimborám, “Forrest Gump” pedig fogta magát, tesz egy lépést a megvalósulás felé, így elkezdte a szervezést. Alábbiakban közöljük hozzánk címzett levelét. Végén pedig lehet szavazni, kinek melyik időpont lenne megfelelő.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….